Számos kötelezettségünk van, mint biztosított, amik teljesítése nélkül a biztosító nem fizeti ki a szerződésben meghatározott kárainkat – s ezek közül, az egyik legfontosabb a kárbejelentési kötelezettség. Viszgáljuk meg ezt alaposabban: mit és milyen időhatáron belül kell bejelentenünk?
A szerződőnek (biztosítottnak) a biztosítási eseményt a tudomásra jutástól számított 2 munkanapon belül be kell jelentenie a biztosítónak. Lehetővé kell tenni a biztosító számára a kárbejelentés tartalmának ellenőrzését. A tűzesetet és a robbanást a tűzrendészeti hatóságnak, a betöréses lopást és rablást a rendőrségnek is be kell jelenteni. A biztosított a kár bejelentésétől számított 5 napig a károsodott vagyontárgy állapotán csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, ha a megengedettnél nagyobb mértékű változtatás következtében szolgáltatási kötelezettségének. Elbírálhatósága, illetve a károsodás mértékének megállapítása szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné vált.