Lakásbiztosítás vs. robbanás
A robbanás egy olyan fajta katasztrófa amely igen komoly károkat képes okozni egy lakásban- akár még a földel egyenlővé is teheti az épületet – egy megfelelően megkötött lakásbiztosítás azonban térítheti az anyagi veszteséget. Így kiemelt fontosságú, hogy áttekintsük a biztosító ezen irányú szabályzatát, amelyből az is kiderül, hogy milyen esetekben nem fizet a biztosító.
Robbanás: a jelen feltételek szempontjából robbanás alatt a gázoknak és gőzöknek rombolással és hanghatással együtt járó hirtelen, rendkívül gyors energia felszabadulása értendő, melynek során két egymástól elválasztott térben létrejövő nyomáskülönbség az elválasztó elem helyzetének és szilárdsági tulajdonságainak egyidejű megváltozása következtében pillanatok alatt kiegyenlítődik. A robbanás biztosítási esemény kapcsán a lakásbiztosító nem téríti meg:
• a hangrobbanás által okozott károkat,
• a hasadó és sugárzó anyagok robbanása, vagy szennyezése által okozott károkat,
• a környezetnél alacsonyabb nyomású zárt tér összeroppanása által okozott károk,
• azt a robbanáskárt, amely a kockázatviselési helyen „A” vagy „B” tűzveszélyességi osztály (meghatározás az előző pontban) szerint tűzveszélyesnek, illetve robbanásveszélyesnek minősülő anyagok nem háztartási mértékű vagy jellegű felhasználásával, tárolásával összefüggésben következik be.